Elveszve a napok sodrásában

Csak egy pillanat volt, míg azt hittem minden rendbe jöhet, hogy ez a varangy képes herceggé változni, mindaddig, míg el nem készült a konyha és a szobák, aztán mintha jól végezte volna dolgát, úgy döntött sikerszériáját félredobva inkább megint csak áltat engem, egyenlőre csak engem, hogy jönni fog, mert hiányzunk neki.

Ezt két napi késés után már nehezen esik elhinnem, mert dolgoznom kell. Jah persze, non-stop... Én sem vagyok hülye, eddig is csak elnéztem neki a sok kifogást amit nyögött a végtelenségig, de most elég lett.

Most amikor úgy érzem, hogy a legjobban szüksége lenne a barátnőmnek rám, és csak rám, baba nélkül, dühös vagyok, mert végül én nyavalygok, végül az én gondjaimról beszélünk az övéi helyett, a napok meg csak telnek és telnek. Vártam, hogy hét vége legyen, hogy egy kicsit szabad lehessek, ha csak fél órára is, de a szerencsém elkerült. És egyre inkább úgy érzem, nem a megfelelő csillagzat alatt születtem, legalábbis család szempontjából semmi kép.

Már el sem tudom lassan képzelni miként kellene működnie egy normális családnak (mivel az én szüleim is elváltak, nekem sem nagyon volt olyan), néha magamban keresem a hibát, talán túl sokat várok el, de nem, az nem lehet túl sok, hogy heti két napot lássa a picit. De úgy látom neki ez sok, egyet lép előre majd kettőt vissza, és ez így már nem mehet tovább. Nekem egy társ egy támasz kell, a picinek pedig egy apa.

Úgy érzem magam, mint akit folyton csak toldoznak, foltoznak, pedig már rég rám férne az alkatrészcsere.

Jó szerencsét és kitartást mindenkinek aki ilyen szar helyzetben van.

Farkas Kinga Zs