Még nem értheti milyen anyának lenni

Furcsa véletlen, vagy ha nem is furcsa, de véletlen, hogy éppen ma van anyák napja. Nekem az első, és bár nem tudja elmondani, hogy milyen jó neki, hogy vagyok, biztosan tudom, hogy így van. Egyre inkább keres a szemével, ha mások is a szobában vannak, egyre jobban nem mindegy neki éppen én fogom-e vagy más. Fontos lettem neki, két hónap alatt én lettem számára a világ közepe, és ő is az enyém.


Már nem tudom elképzelni, milyen lenne nélküle, bár be kell vallanom egy jó könyv olvasása közben megesik, hogy elfeledkezem róla, hogy épp szuszog a kiságyában, majd eszembe jut, hogy ne nevessek hangosan, vagy elgondolkodok rajta, mennyivel egyszerűbb lenne egyedül bevásárolni, de nem akarom senkinek sem otthagyni, még akkor sem, ha nekem is járna egy-két óra magány. Talán a maximalizmusom, vagy a többiekre irányuló bizalmatlanság, hogy biztosan csak én tudom neki megadni azt ami kell neki, hogy erre senki nem lehet képes, és nem is akarom bebizonyítani, hogy ez nem így van. Valahol kicsit félek, hogy pótolható vagyok, hogy más is megnevetteti, hogy más is képes jóllakatni, hogy képes őt úgy szeretni, ahogyan én szeretem.

Félek, ha felnő, és a maga útjára indul, mert bizony el kell majd indulnia (és remélem nem lesz anyámasszonykatonája), akkor is tudni fogja, hogy ugyan nem csak én vagyok képes őt megetetni (és nem is én főzök a világon a legjobban, de mindenképp ehető), hogy nem csak én tudom őt szeretni és megnevettetni, de mindig én leszek az anyukája, bármi történjék is. Hozzám mindig jöhet, nálam mindig otthonra lelhet. Igyekszem, a lehető legjobb lenni, önmagamon felül is teljesíteni, és nem csak neki, hanem magamnak is megfelelni. Úgy gondolom, hogy igazából nem is neki nehezebb megfelelnem, hanem inkább magamnak, mert ő nem vár el sokat, csak, hogy bízhasson bennem és számíthasson rám. Gyermeki tiszta szeretet ez.

Bár magammal szemben is csak ennyi lenne, csak neki akarnék megfelelni, de meg kell felelnem önmagamnak, annak, hogy ne mackónaciban menjek utcára (bármilyen kényelmes is, de akkor sem értem azokat az anyákat akik így tesznek... attól mert anya, egy farmert csak fel tud venni), hogy ne csak a lazább cuccaimat hordjam tornacipővel, néha elő kell venni a magasabb sarkukat is, csak hogy tényleg nőnek érezzem magam. Hogy úgy érezzem, csak egy apró dolog vá
ltozott, de én nem. Kicsit rögeszmés ez a nőkben, kapaszkodás ahhoz akik előtte voltak, de ennyi kell, nekem kell, mert sokkal büszkébb vagyok, ha az édes kisfiammal sétálva (aki számomra a legszebb, persze mindenkinek a sajátja a legszebb), én is jól nézek ki.

És ha most kérhetnék valamit, akkor mi lenne az, egy finom kávé, egy fél óra szabadon, csak ennyi, ezt a kedvenc szórakozásom kérném vissza (meg a mozit és koncertre járást, de egyenlőre, megelégszem eggyel is). Még nem értheti, mennyire fontos nekem, hogy velem van, mennyire fontos az ahogy rám mosolyog nap mint nap, hogy ez az ok arra, hogy feláldozzam a régi szórakozásaim és keressek helyettük újakat. (Most egy kicsit irigylem az apákat.) Soha el nem dobnám az új szerepem, hogy ANYA lettem.

Kellemes Anyák Napját mindenkinek!

Farkas Kinga Zs