Eljött a nyár, a kánikula és végre örültem, hogy meleg van. Mondjuk annak annyira nem, hogy a lakásban is, és a gyerekkel nyilván este nem megyek sétálgatni, mikor már jó idő van. Azért egyszer egyik hajnalban sikerült megejteni egyet, csak mert őkelme nem találta megfelelőnek a hőmérsékletet alváshoz, én meg már nem tudtam mit kinyitni, és hiába is próbálkoztam huzatot csinálni, nem ment.
Végül így július elejére megérkeztek nővéremék, akik a 2-3 naposra tervezett itt maradásból egy bő 10 napot csináltak, ami nem baj, szerencsére nem jelentenek akkora terhet mint amire számítottam. Bár sajnálom, hogy a kisebbik szoba jut nekik, meg hogy kilenckor itt már halkan kell lenni a kisfiam miatt, aki alszik. De hát ő is akar még egy babát, tanulja csak meg a két nagyobbik, hogy mást nem keltünk fel éjnek évadján, mert ők dorbézolni akarnak. Szerencsére egyszer sem sikerült felkelteniük, bár abban nem vagyok biztos, hogy azért-e mert ők halkabbak voltak a megszokottnál, vagy a fiamnak van jó alvókája.
Jól telt az első hét és alig vártam, hogy hét vége legyen és elmenjünk a Balatonra egy kicsit pihenni. Bár reggel igen szeles volt az idő és még hideg is volt, délutánra bemelegedett rendesen.
Sajnos a víz pont ugyanolyan fagyos maradt a maga 23 fokjával, hogy én is csak a lábamat voltam hajlandó belemártogatni. Egészen jól telt a nap, leszámítva hogy viharos szél fújt és a gyerek sosem bírt tíz percnél tovább aludni, de amikor aludt igen vidám pozíciókat vett fel... :) Ettől persze ő nem volt jobb kedvűbb én meg nem voltam sokkal vidámabb. De ez van, annak is örültem, hogy az utat lefele végigaludta, ami nála ritka számba megy, de lehet, hogy ez intő jel volt az egész napos nem alvásra és az esti rosszullétre.
Még a strandon a karomban tartottam, pakolásztunk össze, hogy indulni kéne, mikor is sugárban elkezdett kijönni belőle minden amit eddig megevett, amit már csak azért sem értek, mert a kaja nem lehetett romlott, nem volt olyan meleg, szélsátorban volt, és ha fertőzés lett volna, akkor meg jóval tovább tart ez az egész. No mindegy, szarul lett, szóval hihetetlen sebességgel tartottunk haza, hívtam fel a védőnőt, hogy most akkor mi legyen, és csak annyit tudtam leszűrni, hogy amíg van pisis pelusa ne aggódjak, de hívjam fel az ügyeletet, ha úgy látják kimennek.
Persze hányt megint, mint utólag rájöttem azért mert hirtelen sok kaját kapott szegény és belegondolva, én sem zabálom tele magam miután hánytam, mert ugye az is ki fog jönni, nah igen, ez meg is valósult. Viszont több ilyen nem volt. Az ügyelet (Heim Pál) nem volt túl szimpi, először is lecseszett, hogy mégis hogy merem légzésfigyelő nélkül hason altatni a gyerekem, aztán mondta hogy emeljem fel a matracot a fejénél és úgy altassam, persze részben emiatt (mert utál háton aludni a gyerek) részben amiatt mert folyton felkelt az éhségére, hiszem most már azt a hibát nem követtem el, hogy sokat adjak neki enni hirtelen másfél óránként ébren volt. Úgy éreztem magam mint egy hulla és a gyerek is nyűgös volt. A hőmérséklete is magasabb lett a megszokottnál, de nem volt lázas. (bár csak pár tized fok választott el minket tőle) Szóval szar anyának éreztem magam, felkészületlennek és csupa rossz dolog járt a fejemben, azon kívül, hogy jó lenne aludni.
Hétfőre szerencsére minden megjavult így nem láttam fontosnak dokihoz menni vele, már mit csináljon, ha jobban van. Viszont borzasztóan jó ötletnek tartanám, ha az anyuka kezébe nyomna egy kit hívhatok ha nyomtatványt az orvos vagy a védőnő, hogy ne kelljen szegényeket zaklatnom, teljesen kiborulva. Nyilván nem az ő hibájuk, csak tök jó lenne, nyugodtabb lennék, ha nem nekem kellene, minden telefonszámot megkeresni, amit ők amúgy is tudnak. Szeretnék felkészülni az ilyen esetekre, de látom, hogy nem megy, nincs elég információ a birtokomban. Szegény én, szegény többi első gyerekes anya.
Remélem a többieknek pihentetőbb volt a nyaralása, ha volt. Minden jót!
Farkas Kinga Zs
Bejegyzések
