Hulljon a férgese

Tegyük fel, de tényleg csak tételezzük fel, hogy létezik megközelítőleg tökéletes nő és férfi, nekik születik egy gyermekük, akik megközelítőleg tökéletes (nyilván saját szemükben ő tökéletes), élnek egy csodálatos és háborúmentes világban, mindenki egyenlő, stb.

Tegyük fel, hogy ebben a világban élünk, és csukjuk be a szemünket, képzeljük el a saját világunkat, képzeljük el milyen boldogak vagyunk, hogy hibáink is erősségek, hogy mindenki boldog. Hagyjuk, hogy átjárjon a rózsaszín köd. Pörgessünk végig egy egész életet így, nyugalom és béke, harmónia. Vannak nehézségek, de mindig kilendülünk belőle, nincsenek szakadékok az életben, nincsenek törések, sem megvalósítatlan álmok. Csak mi vagyunk és amit megteremtünk.

Most hogy kinyitjuk a szemünket, vagyis ha én kinyitom a szemem, ezek után érzem, hogy igyekszem efféle életet élni, tökéletesnek lenni egy olyan világban, olyan emberek között, akik beléd rúgnak, akik hazudnak, áltatnak. És noha mindenki tudja, hogy saját karmája is visszaüt, bizton érzi, hogy jóval nagyobbat kap, mint amennyit valójában adott. 

Úgy érzem magam, mint akit csúnyán megloptak, elvették mindazt amit szerettem, ami megtöltött élettel, elvették a bizalmam, elvették a hitet, és lassanként ha nem mászok ki ebből a nagy kupac kakiból, ha nem hagyom, hogy végül saját karmájának áldozata legyen aki ezt teszi, elvesztem a reményt is, hogy változhat valami. Hogy létezik olyan, hogy számítani valakire, hogy nem hazudnak a szemembe szemrebbenés nélkül, majd mondják azt, hogy ez a te hibád. Nem az én hibám, ha más hazudik, ez nem ok okozati összefüggés. A hazugság az hazugság. 

Most ott tartok, hogy hogyan kezdjem el újra, hogy hogyan lépjek tovább, miként kell elmenni, miként kell újra bízni. Nem tudom. Csak állok döbbenten és nem tudom, mit tegyek.

Hallgasd meg az ehhez illő zenét! Jó szerencsét, szebb napokat!

Farkas Kinga Zs