A vérem vagy

A minap elgondolkodtam azon, hogy miként is lehet az, hogy valaki bántja a saját gyerekét. Itt most nem a nevelési célzattal megadott fenekelésről vagy egy pofonról beszélek, hanem megölni őt, vagy valós hosszan tartó fájdalmat okozni neki.
Felkavart a hír, hogy egy anya megölte gyermekét, majd magával is végzett, de miért, hogyan tudta bántani saját vérét, azt akit kilenc hónapig védelmezett testével, akivel eggyé vált testben és lélekben, majd később egymásra hangolódva élték életüket. (Nyilván míg kamasz nem lesz, mert akkor aztán vége a szülői képnek, de ez még egy messzi történet, ha akkor még lesz ilyenforma net, blog és világ...)

Egyre inkább érzem, hogy hiába nyűgösködök és hisztizek, mert fáj ahogy helyezkedik, semmi pénzért nem adnám oda őt senkinek, soha le nem mondanék róla, és életemmel védelmezném ha kell, mert Ő Én vagyok, Én pedig Ő. Nélküle csak egy üres test lennék már, egy nő gyermek nélkül, Ő pedig elveszne a világban nélkülem. Hiszen kilenc hónapon át hallgatta ahogy anya nevet, sír, üvölt, horkol, eszik, és dobog a szíve, ahogy nyüsszög mert sehogy sem jó, ahogy énekel neki, hátha emlékezni fog rá, mikor idekint lesz.

A természet ezt milyen csodálatosan megalkotta, a génjeinkbe kódolta, hogy feltétel nélkül szeressük a gyermekeink, feltétel nélkül védelmezzük, még akkor is, ha ezzel mindketten veszélybe kerülhetünk. Ellentmond minden józan észnek, minden életösztönnek, csak Ő van.

A legrosszabb pillanataimban is csak arra tudtam gondolni, hogy miatta kell tovább mennem, hogy miatta kell megtalálnom mindenben a boldogságot, mert Ő Én vagyok, Én pedig Ő. Miatta tudok boldog lenni, még ha nehéz is olykor. Ő a valódi herceg az életemben, egy herceg fehér lovon, szerelem ami már akkor megszületik, mikor még az arcát sem láttam. Egy rejtélyes hős, maga a csoda.

A vérem vagy kisfiam, mindegy milyen leszel, mindegy az utad mennyire lesz göröngyös, Én ott leszek veled, mert Te Én vagyok Én pedig Te.

Farkas Kinga Zs