Szuperhétfő - gondolatok az anyaságról

Már régen nem gondolkodtam el azon, milyen is ez, élem a napi rutint, ami evés alvás, evés alvás, mindeközben elfelejtek igazán érezni, olyan felszínes lettem, néha nevetek egy filmen, mindig akkor mikor épp elaludna a kicsi, szegény mindig felriad, folyton megszeretgetem, mert nincs más társaságom, így rajta töltöm ki minden érzésem, de ezek mind csak puszik formájában definiálódnak, hiszen nem üvölthetek vele, nem sírhatom el neki a bánatom, ha érti is, nem szeretném, hogy úgy nőjön, növekedjen, hogy felmerül benne a gondolat, hogy őrá haragszom.

Az anyaság nehéz, kudarcok és dicsőségek sorozata, ha elalszik és nyugodt, ha látom, hogy mosolyog az nekem maga a csoda. De mégis, folyton kétségek között vergődöm, hogy vajon mindent jól csinálok-e, hogy mégis mire van igazából szüksége. Vajon mindent meg tudok neki adni, és később is így lesz? Annyi dolgom van még a világban, és hirtelenjében ő került az első helyre.

Döbbenetes mennyi mindenről mondunk le mi nők ezért az érzésért, döbbenetes, hogy előrébb tudjuk ezt helyezni önmagunknál, hogy képesek vagyunk még egy új szerepet felvenni egy kis manó kedvéért, akit még csak nem is ismerünk igazán, csak most fedezzük fel.

Ez egy igazi szerelem.

Farkas Kinga Zs