Hegyek és völgyek

Mintha hullámvasúton ültem volna az eddigi öt hónapban, voltam fent és lent, voltam annyira boldog, hogy azt is elfelejtettem, hogy mennyi probléma hever még az utamban és voltam annyira a padlón, hogy az ágyból sem akartam kikelni.

Azt mondják ez normális, hogy a hormonok ezernyi változása és lüktetése kikészíti az ember idegeit, mintha bohócok ugrálnának egy vékony kötélen, olykor leesnek, olykor sikerül a mutatvány. Felfoghatatlan, hogy miért műveli ezt a testem velem, miért jó neki, hogy az idegeire megyek másoknak, és magamnak is, hogy paranoiás lettem, hogy már mindenben csak a rosszat látom, aztán egyszer csak ez megszűnik. A felhők tova szállnak és minden tavaszba borul, független az időjárástól, és attól, hogy mit szabad megtennünk ez alatt a pár hónap alatt.



Pihenésre ítéltek, aztán fekvésre, majd újra pihenésre, gyakorlatilag ha megemelek egy dobozt tudom, hogy baj lehet, ha csak teszek egy bevásárlóutat baj lehet, kalitkában érzem magam, ahol semmit sem szabad, mert elveszíthetek egy világot, ami sokkal fontosabbá vált számomra, minél közelebb kerültem a kilencedik hónap végére. Persze nem szeretem amikor hajnalban felrugdos, vagy mikor este nem hagy aludni, vagy hogy egész nap képes lennék csokoládén élni. És nem túl biztató a zöldségundorom sem.
De mikor megláttam az arcocskáját az ultrahangon, ahogy mosolygott a pufók kis képével ez a kis rosszcsont, már nem tudtam haragudni rá.

Azóta is megbűvölten nézem a képét, és tudom, hogy levett a lábamról a kis pimasz, még annál is gyorsabban, mint ahogyan lekenyereznek egy mézeskalácsos kávéval.

Tudom, hogy fent vagyok, tudom, hogy leszek még lent is, tudom, hogy fájni fog, hogy sírni fogok, mert fent akarok maradni, mert az olyan jó. De jelenleg a szervezetem, mint egy drogfüggő teszi dolgát, a mennyből a pokolra jut, s vissza, amint megkapja az adagját.

Jó szerencsét a hegyekhez!
Farkas Kinga Zs

*megjelenés hetente váratlan időpontokban*